14.fejezet

14.fejezet
Térj észhez, Karina!

*Alec szemszöge*

Egy hatalmas szürke épület bukkant fel a semmiből, én pedig éreztem,hogy Karina valahol odabent van. Lelassítottam kicsit a tempón és óvatosan közelítettem meg a helyet.
- Hé, te! - hallottam egy mély hangot magam mellől. - Ki vagy te?
Két öltönyös férfi közeledett hozzám,mire rohanni kezdtem.
Ne aggódj, Karina!
Időközben többen is felbukkantak a semmiből, fegyverekkel a kezükben.  Biztos voltam benne ,hogy elkapnak,de muszáj volt megtennem Karináért!
- Karina! - üvöltöttem,mire valaki durván megragadta a karomat. - Karina! Tudom,hogy hallasz!
Éreztem a lány jelenlétét a közelben. 
Meg kell Őt találnom!
Valaki hirtelen megragadta a másik kezemet is és durván hátra húzta: meg sem bírtam mozdulni.
Felüvöltöttem,mire éles fájdalom szúrt a karomba és a kés áltál vágott sebből  vér kezdett folyni. A lábaim megremegtek és a földre kerültem.
Karina -
Erőt vettem magamon és felálltam.  Ellöktem az egyik férfit,az pedig pedig nekicsapódott az egyik fának.
- Szörnyeteg! - üvöltötte az egyik őr.
- POFA BE! - ordítottam, majd ellöktem és teste pedig olyan könnyedén repült, mintha csak egy játékbaba lenne. Egy időre megszabadultam a testőröktől. Nekem se kellett több,rohanni kezdtem.
- Karina! Válaszolj!
Odarohantam a hatalmas épülethez,majd megragadtam a hatalmas tölgyfa ajtót és szinte kitépte a helyből. Ösztönösen futottam, a megérzéseimre hagyatkozva.

- Állítsátok meg! - hallottam minden oldalról,de nem foglalkoztam vele.
Hirtelen egy nagy durranást hallottam,mire valami éles fájdalom szúrt az oldalamba. Térdre borultam a fájdalomtól,kezeimet pedig a vérző sebre szorítottam.
- Nem ittál elég vért! - Benedick közelebb lépett hozzám, majd leguggolt elém. 
- Nem mintha ezt szégyenlem kéne! - morogtam.
Benedick kacagni kezdett,majd felállt és az egyik férfihoz fordult ,majd belesúgott valamit a fülébe.
- Igen, Uram!
A férfi megragadta a kezeimet és bilincsbe zárta Őket, majd durván vonszolni kezdett valahova. Nem sokat láttam a körülöttem lévő világból, hisz nagyon sötét volt. Felpillantottam és egy cellát láttam magam előtt, melyben egy halvány árnyék ücsörgött.
- Alec? - a lány hangja meggyötört volt, a sírás kerülgette.
- Karina!? - kiabáltam torkom szakadtából. 
Az őr,aki még mindig szorosan tartott, kicsit arrébb vonszolt  és egy üres cellába hajított, annak ajtaját pedig kulcsra zárta.
Felpattantam és rögtön a rácsokhoz szaladtam,de amint megszorítottam azokat, bőröm szinte lángolni kezdett. Káromkodva kaptam vissza a tenyeremet, melyen egy csúnya égésfolt éktelenkedett.
- Leöntötték a rácsokat valami erős sósavval. - halottam egy halk nyöszörgést mellőlem.
- Karina ... - annyi mindent akartam neki mondani. Leszidni,amiért elmenekült, megkérdezni ,hogy mit műveltek vele, meg akartam nyugtatni,de abban a pillanatban nem találtam a hangomat.
- Miért jöttél utánam?
- Aggódtam. - beletörődve a jelenlegi helyzetbe, nekidőltem a falnak és lecsúsztam a földre. - Mi van veled?
- Mi lenne? - kacagott fel gyötrelmesen a lány.
- Miért bízol meg vakon ebben az emberben? - emeltem fel a hangom. - Benedick nem az apád!
- Alec ... - kezdte volna, de a szavaiba vágtam.
- Ő megkínoz téged, de te mégis szereted. Miért, Karina?
- Csöndet !
- Miért hiszed azt ,hogy Ő az apád? - üvöltöttem.
- HAGYD ABBA! - tört ki a sírás a lányból. - FOGD BE!
Sosem láttam még ennyire elveszettnek Őt. Mindig erős és vidám jellemnek ismertem,de ez a férfi tönkretette.
Ha azt hiszed ,hogy ezt megúszhatod, Benedick ... 
- Nem bízol bennem Karina? Ezért mentél el? Ezért engeded meg ennek az embernek ,hogy azt műveljen veled amit akar?
- Nem erről van szó. - hüppögte.
- Talán azért mert ... elhagytalak?
Karina nem válaszolt. Feszült csönd ölelt körül minket, én pedig a lány válaszára vártam. 
A levegőben vér és vizelet szag terjengett, mire gyomrom bukfencezni kezdett. A szobában nem voltak ablakok,csak rácsok, így elég nyomasztóvá vált a környezet. Ki kell jutnom innen!
- Ő vigyázott rám mindig. Biztatott és nevelt. De megváltozott. És én reménykedem benne ,hogy újra édesapámként fog viselkedni.
- Miért? - nyögtem ki, könnyeimmel küszködve.  - Nem kell ezt elviselned! Nem engedem ,hogy ezt elviseld!
- Nem engeded? - kacagott gyötrelmesen. - Amióta tudattad velem ,hogy kegyetlen vagyok és Beccát szereted, neked nincs jogod bíráskodni felettem.
- Amióta vámpírrá változtattál és otthagytál engem, azóta nincs jogod beleavatkozni az életembe! - mondtam idegesen. - De te mégis belekevertél engem. Beccát is. Vickit pedig megölted!
Karina nem válaszolt. Időbe telt felfognom ,hogy mekkora hülyeséget mondtam.
- Sajnálom. - mondtam halkan, majd felhúztam a térdeimet és átkaroltam Őket.
- Igazad van. 
Mondani akartam valamit,de belém fagyott a szó. Ezek után már nem beszélgettünk. Pedig meg kellett volna szólalnom. Persze akkor még nem tudtam ,hogy ez lehet az utolsó beszélgetésünk.