2. fejezet

2.fejezet
Alec és Karina közös titka

*Becca szemszöge*
A reggeli készülődéssel most rekordidő alatt végeztünk,majd gyorsan az osztályterembe siettünk. Sűrű bocsánatot kértünk a késésért, majd helyet foglaltunk. Vettem egy mély levegőt és próbáltam odafigyelni a matek tanár szavaira, de valami nem hagyott nyugodni. Úgy éreztem Karina tekintete a hátam szúródik és ez az óra végéig nem változott. 
- Jól vagy? - szakított ki Vicki hangja a gondolataimból. - Gondterheltnek tűnsz!
- Jól vagyok! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Nagy lendülettel felpattantam a székről, majd megragadtam Vicki kezét és kihúztam az udvarra. Alig volt pár tanuló a levegőn,hisz hamarosan kezdődik vizsgaidőszak, de én sosem aggodalmaskodtam emiatt. A szememmel Alect kerestem ,majd mikor megpillantottam őt, a szívem kihagyott egy ütemet. Karinával beszélgetett az udvar egyik sarkában. A lány Alec vállát szorította, miközben szélesen mosolygott. Az arcuk veszélyesen közel volt egymáshoz. Hirtelen egy féltékenységi roham tört rám, vagy nem is tudom ,hogyan nevezzem. Látszólag Karina nagyon jól érezte magát, de Alec háttal állt nekem,így nem láttam az Ő arckifejezését. 
- Nem azt mondta ,hogy nem kedveli Karinát? - hallottam Vicki dühös hangját a hátam mögött. Szívem hevesen dobogott,majd nyeltem egyet és hátrafordultam.
- Nem érdekel! - hangom olyan vékony és hamis volt, hogy én is meglepődtem. - Biztosan csak ismerkednek!
- Becca! - emelte fel az egyik szemöldökét. Tudta,hogy mennyire oda vagyok Alecért,ez titkolni sem érdemes, de mégis félek bevallani, még magamnak is. Hirtelen megszólalt a csengő ,aminek most nagyon örültem. Szó nélkül besiettem az osztályba és helyet foglaltam. Sajnos a kémia tanár tíz percet késett, valami értekezlet miatt, így Vicki rám zúdította az összes kérdését. Majd mikor Ms.Preston belépett,mindenki gyorsan elcsendesült és szerencsére Vikci is abbahagyta a kérdezősködést.

*Alec szemszöge*

A kémia óra után megkerestem Karinát. Beszélnem kell vele. A lányt az iskolai büfé előtt találtam meg,ahogyan almalevet szürcsölgetett.
- Tudod nem is olyan rossz az emberi táplálék. - hümmögött Karina, mikor odaértem.
- Fejezd be! Ne játszd meg magad! - mondtam határozottan.
- Azt szeretnéd,hogy az iskolát széttépett holtestek vegyék körül? - vigyorgott.
- Fogd vissza magad! Beccát pedig felejtsd el! Ő számodra tabu! Ahogyan az összes többi diák a Kearney akadémiából! Erről az igazgató is biztos beszélt veled. - mondtam, majd megfordultam és nagy léptekkel távoztam. 
Mi lesz akkor, mikor az ,amit a legjobban szeretnél megóvni, végül saját maga végez veled? - hallottam Karina hangját a fejemben. Megint ez csinálja. A fejemben beszél és ettől nem tudok megszabadulni. A legtöbb,amit tehetek az ,hogy nem figyelek a hangjára. Dühös léptekkel mentem végig a folyosón a biológia terem felé, mikor hirtelen beleütköztem valakibe.
- Bocs... - kezdtem, de akkor észrevettem Becca könnyektől csillogó szemét. - Becca?
A lány csak megrázta a fejét,majd egy mosolyt erőltetett az arcára. Kikerült és besietett a biológia terembe. Az óra csigalassúsággal telt, én pedig nem bírtam odafigyelni az emberi fejlődés fontos információira  Becca könnyes szemei újra és újra az eszembe jutottak, amíg azon gondolkoztam hogyan vigasztaljam meg. Az iskolai csengő rázott ki a gondolataimból, majd mikor összepakoltam a tankönyveimet, szememmel Beccát kerestem,de sajnos sehol sem találtam.  Szünetben is őt kerestem,de eltűnt.
- Nem láttad Beccát? - kérdeztem Vickit, matek óra előtt.
- A betegszobán van. - Vicki nem nézett a szemembe, a karkötőjével játszott.
- A betegszobán? - a lány nem válaszolt, ezért már indultam is volna ki a teremből,de beleütköztem a matektanárba.
- Kérem, üljön le, Mr. Ryan! - harsogta a negyven év körüli férfi.
- Igenis. -morogtam ,majd helyet foglaltam.
Vajon mit keres Becca a betegszobán? Csak ne vérveszteség legyen ...