20.fejezet

20.fejezet
Zavaros gondolatok

* Alec szemszöge*

- Mi? - fordultam hátra, ahol Karina ült az egyik széken. Tekintetében komoly elszántságot fedeztem fel.
- Jól hallottad. Ha Becca vámpír lenne, az ügyfelek már nem tehetnének semmit. 
- Igaza van - szólalt meg Arthur. - A vámpírok nem szívják egymás vérét. Az barbárság lenne.
- Nem változtathatom át! - kiáltottam dühösen. - Becca túl ártatlan a vámpír élethez, nem bírná ki.
- De te ott vagy neki, nem igaz? - hallottam Karina hangját, melyben egy kis gúny is csengett.
Dühösen megpördültem és kiviharoztam az irodából. Gondolkodásra volt szükségem, hiszen Karinának igaza volt.
Ha Becca vámpír lenne ... NEM! Emlékszem, hogy nekem milyen borzalmasak voltak az első éveim. Igaz, én egyedül voltam ...
Leültem az egyik padra, távol az akadémia épületétől. Hátrahajtottam a fejemet és felnéztem az égre. A csillagokat eltakarták a sűrű felhők, csak a hold halovány fénye volt képes áttörni rajtuk. Hideg levegő kúszott a ruhám alá, amitől kicsit megremegtem, majd vettem egy mély levegőt és behunytam a szemem.
Mit kellene csinálnom? Meg akarom védeni Beccát.
- Mit csinálsz? - hallottam magam mögött egy csilingelő hangot, majd Becca huppant le mellém a padra.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - mosolyogtam rá.
- Láttalak az ablakból. Mi a baj?
- Csak gondolkodom - sóhajtottam, majd felmerült bennem az ötlet, hogy elmondok mindent Beccának. De csak megrémítené. - Gondolkoztál már azon, hogy milyen lehet nekem és Karinának? - pillantottam rá és arcára félelem ült ki. - Mármint, hogy vámpírok vagyunk.
- Hát ... - könnyebbült meg egy kicsit. - Az igazat megvallva eljátszottam már a gondolattal. Mivel nem égtek el a napon és örökké fiatalok és szépen vagytok, nem lehet olyan rossz. Vagy tévedek?
Elmosolyodtam.
- Nem. Igazad van. Tényleg nem olyan rossz.
- Hisz ha nem vagy vámpír, sosem találkozunk, nem igaz?
Válaszul megcsókoltam, majd eltávolodtam, hogy beletudjak nézni a szemeibe. Annyi érzelem kavargott bennük, hogy nem tudtam neki hazudni. Muszáj volt elmondanom neki az igazat.
- Mondanom kell valamit ... - kezdtem, majd vettem egy mély levegőt. - Ez lehet, hogy meg fog viselni téged, de muszáj elmondanom.
- Bökd már ki! - nevetett a lány.
- Arthur... vagyis az igazgató - sóhajtottam - az Akadémiát azért tartja még mindig fenn, hogy a vámpírok válasszanak a diákok között. Amelyik vámpírnak ízlik az egyik diák vére, azt ... lecsapolhatja. Teljesen.
Becca szemei kikerekedtek és nem válaszolt. Döbbenten bámult engem, majd maga elé nézett, végül lehajtotta a fejét.
- Szóval ezért kérdeztél a vámpír létről - sóhajtott.
- Igen.
- Azért, hogy a vámpírok ne tudjanak ... lecsapolni?
Bólintottam. Rettegve vártam a válaszát, de tudtam, hogy megérdemli az igazságot. 
- Benne vagyok! - emelte fel a fejét és mosolygott.
- Mi? - pislogtam rá csodálkozva.
- Változtass át! Nem akarok valami ismeretlen vacsorája lenni.
- De ... de ... nagyon fájdalmas és ... nem tudod magad irányítani az első pár évben és...
Becca felemelte a mutatóujját és a számra tapasztotta.
- Hé, nem te akartál eddig rábeszélni? - mosolygott.
Nyeltem egyet, majd bólintottam.

- De... ezt nem lehetne csak akkor, mikor már meg akarnak enni? - kérdezte szégyenlősen.

Magamhoz szorítottam és játszani kezdtem a hajával.

- Persze - mosolyogtam, majd halvány csókokat leheltem a nyakára.

* Karina szemszöge*

Unottan álltam fel a fotelből és már készültem kisétálni az ajtón, mikor Arthur közbeszólt:

- Nem gondolkoztál még azon, hogy akár a tiéd is lehetne Becca vére? - lengetett meg egy tasak vért a levegőben. - Te is vámpír vagy. Ugyanannyi jogod van Beccára, mint az összes többi vámpírnak. A helyedben én lecsapnék rá, amíg lehet.

- Te élvezed ezt? - morogtam.

- Csak próbálok ügyfeleket szerezni - vont vállat, majd leült a székébe, én pedig dühös léptekkel hagytam ott. A lány kollégium felé vettem az irányt, mikor megpillantottam két szerelmes párt egy padon ülve, de mikor jobban megnéztem Őket, rájöttem ,hogy Becca és Alec azok. Ökölbe szorítottam a kezem és dühösen néztem, ahogyan ölelkeznek.

Becca mindent tönkretesz ... 

Megráztam a fejem és próbáltam megnyugtatni magam, sikertelenül. Elkaptam a fejem és inkább visszatértem a szobámba. Levetettem magam az ágyra és a plafont kezdtem bámulni.

Becca vére ... tényleg nagyon ízletes. Sokkal finomabb azoknál, amiket eddig kóstoltam. 

Magamra húztam a takarót, majd lehunytam a szemem és Becca vérének megízlelésével álmodtam.

19. fejezet

19. fejezet
Vissza a mindennapokhoz?

*Becca szemszöge*

Hihetetlenül boldog voltam. Úgy éreztem bármire képes vagyok. Aleccel napról napra jobb és szorosabb a kapcsolatunk. Erre vártam már ... nem is tudom mióta. Talán azóta, mikor megpillantottam a torna teremben az évnyitó napján. Gondolataim csak úgy szárnyaltak minden irányba, míg az osztály főnök valami nyelvtani szerkezetekről zagyvált a tábla előtt. Alec megszorította a kezemet a pad alatt, majd mikor felpillantottam rá, elmosolyodott. Szívem hevesen vert és úgy éreztem belepusztulok a boldogságba. Hirtelen valami furcsa érzés kerített a hatalmába, mire automatikusan hátrapillantottam. Karinát láttam, ahogyan minket néz, majd gyorsan elkapja a fejét és újból a tanárra figyelt.
Istenem! Nem gondoltam Karinára ...
Lehajtottam a fejemet, majd vettem egy mély levegőt. Nehéz. Hihetetlenül nehéz. Annyira szeretem a mellettem ülő fiút, de így Karina érzései ... nagyon nehéz.

A szünetekben próbáltam nem feltűnően viselkedni Aleccel, hátha Karina meglát minket. Mikor az alagsorban láttam, ahogyan Alec megcsókolja Karinát ... az az érzés borzalmas volt, a lány pedig ezt érzi minden nap, mikor meglát minket. Odáig fajult a dolog, hogy egész nap Karinán járattam a kerekeimet és Alect alig vettem észre. Úgy éreztem belebolondulok ebbe a kialakult helyzetbe. Tényleg nagyon nehéz.
- Szia Karina! - kiáltottam, mikor megpillantottam Őt az udvaron. A lány felkapta a fejét, majd kicsit megszeppenve járatta rajtam tengerkék szemeit. - Gyere, egyél velünk!
Alec lassan mögém ért, Karina pedig alig láthatóan rázni kezdte a fejét, majd visszafordult az ebédjéhez, amit egyedül fogyasztott el. Aggódva pillantottam Alecre, aki vállat vont, majd leült egy padra. Úgy tűnt, nem érdekelte Karina, de ebéd közben végig Őt figyelte. Elmosolyodtam, mégis aggódtam. 
Nem ... Alec már az enyém.

* Karina szemszöge*

- Miért vagy még itt? - kérdezte unottan Arthur, miközben egy papír fecnit piszkált a padon.
- Talán baj?
- Nem, dehogy - pillantott rám a vastag keretes szemüvege mögül. - Nem érted el, amiért idejöttél. És nem hinném, hogy tanulni akarsz.
Dühösen lehajtottam a fejem, majd beleharaptam az alsó ajkamba, olyan erősen, hogy érezni kezdtem a vér ízét a számban.- Nincs hova mennem - sziszegtem.
- Azt hiszem tudod, Karina, hogy miért hoztam létre ezt az istenverte iskolát.
- Csak nem azért, mert szereted a gyerekeket? - kérdeztem gúnyosan.
- Vér bankot csinálok ebből az iskolából - mondta könnyedén, én pedig meg sem lepődtem. Eléggé ismertem már Arthurt, így az ilyen dolgok nem lepnek meg. - A vámpírok sokat fizetnek, akár egy pohár vérért is. Így a legfinomabb tanulókat a saját kezemmel szolgálom fel a vérszopóknak.
- És ez milyen szinten érint engem? - kérdeztem.
- Csak annyi, hogy ... Beccának elég ízletes vére van.
Felálltam, majd az ajtó felé vettem az irányt.
- Egy csapásra megszűnne minden gondod - folytatta a férfi. 
- Csinálj, amit akarsz! - sziszegtem dühösen, majd otthagytam. Dühös léptekkel trappoltam végig a kikövezett úton. Befordultam a lány kollégiumba, majd a szobám felé vettem az irányt, de hirtelen beleütköztem valakibe.
- Bocs - morogtam, majd mentem tovább, anélkül, hogy felnéztem volna.
- Karina? - hallottam egy ismerős hangot, mire megtorpantam. Megfordultam, majd megpillantottam az aggódó tekintetű Alect.
- Becca szobája az emeleten van - mondtam, majd a kilincsre tettem a kezem.
- Jól vagy? - kérdezte óvatosan, mire felnevettem.
- Teljesen - benyitottam a szobámba, de Alec megragadta a csuklómat és visszahúzott.
- Eressz el! - kiabáltam, majd durván leráztam magamról a kezét. Alec hátralépett egyet, szemei pedig szomorúságot árasztottak.
- Bocsi - kezdtem halkan. - Elég fáradt vagyok. - mondtam, majd halványan elmosolyodtam.
Abban a pillanatban nagyon gyengének éreztem magam. Mintha bármelyik pillanatban összerogynék.
- Elég sápadt vagy!
- Persze, hisz meghaltam - mondtam halkan, mert hangom nem volt képes nagyobb hang erőre. Beléptem a szobám ajtaján, de egy gondolat megállított.
Alecnek tudnia kell!
- Beszélnünk kell! - mondtam halkan, majd lélekben próbáltam felkészülni a most következő beszélgetésre.

* Alec szemszöge*

Karina csak mondta, amit hallott Arthurtól, én pedig nem bírtam megszólalni.
- Vér bankot? - motyogtam, mire a lány lassan bólintott. - És Beccának van a ...
- Te is megízlelted már, nem igaz? Igazán különleges vére van ... - folytatta volna, de akkor a lány hirtelen összerogyott és elterült a padlón.
- Karina! - kiáltottam, majd leguggoltam hozzá. Hangosan lélegzett és folyt róla a víz. Tudtam, mire van szüksége, de nem tudtam honnan szerezhetnék. Gyorsan felkaptam a lányt a karjaimba, majd Arthur irodája felé vettem az irányt.

- Karinának ... - rontottam be az igazgatói irodába, majd Arthur félbeszakított:
- Vérre van szüksége - mondta, majd felállt. - Már akkor láttam rajta, mikor fél órával ezelőtt beszélgettünk.
A férfi megfordult, majd a mögötte lévő hűtő táskából kivett egy tasak vért, majd odadobta nekem. Gyorsan kilyukasztottam, majd Karina szájába folyattam a tasak tartalmát, Ő pedig az utolsó cseppig megitta. Még mindig kábán feküdt a karjaimban, majd óvatosan letettem a fotelbe.
- Igaz, amit Karina mondott? - néztem Arthurra.
- Van egy sejtésem mit mondhatott. Ez a szín tiszta igazság. Végre megtudtad.
- Ezt nem teheted! - szorítottam ökölbe a kezem.
- Ne drámázz, Alec! Már évek óta működik ez a jól működő szervezet. Egy olyan fiatal vámpír, mint te, nem tehet semmit.
- Meg fogom védeni Beccát!
- Azt isten szerelmére, Alec! - kiáltott a férfi. - Nem körülötted és a barátnőid körül forog a világ. Szinte minden tanulótól szereztünk egy tasakra való vért. Bár némelyik nem tud róla. Beccától is van egy - mondta, majd keresgélni kezdett a hűtő táskában  majd felemelt egy tasakot, melyre kacifántos betűkkel rá volt írva ,hogy "Rebecca Benson."
- Amelyik vámpírnak ízleni fog a vére ... hát azután nem tehetünk már semmit - vonta meg a vállát, majd leült. 
Tehetetlennek éreztem magam. A düh teljesen szétáradt a testem minden porcikájában.
Hirtelen Karina megszólalt:
- Hacsak nem változtatod át Őt is. 

18.fejezet

18.fejezet
Sors fordító szavak

* Alec szemszöge *

Kábán álltam Karina előtt, aki fagyos arccal nézett engem. Tudtam, hogy egyszer valaki döntésre kényszerít, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. De Karinának igaza van. Nem tehetem ezt velük.
Különböző gondolatok röpködtek a fejemben, de nem tudtam megszólalni. Karina tekintete tűszúrásként kínozott engem
- Mit tegyek ha mindkettőtökbe szerelmes vagyok? - suttogtam alig hallhatóan,de tudtam ,hogy a lány meghallotta.
Majd egy kis idő múlva felállt és közelebb lépett hozzám. Remegő kezével végigsimított az arcomon, majd hirtelen megcsókolt. Először teljesen lefagyva álltam, nem bírtam megmozdulni, majd átkaroltam a csípőjét és visszacsókoltam. Ajkaink gyorsan elszaladtak egymástól, túl gyorsan. Vágyakozva néztem a lány ajkai után, majd megráztam a fejem. 

- Most pedig keresd meg Beccát és csókold meg! - mondta, majd lefeküdt az ágyra és magára húzta a takarót. Egy ideig csak álltam és néztem a lányt, majd elmosolyodtam.
Karina sosem változik.
Óvatosan becsuktam magam után az ajtót, majd Becca szobája felé vettem az irányt.
Ez tényleg helyes?
Bekopogtam, majd lassan benyitottam. Becca az ágyon feküdt, a telefonját babrálva, majd az ajtó nyikorgására felkapta a fejét. Mikor meglátott, elmosolyodott és felállt.
- Hogy van Karina?
- Alszik - mondtam, majd közelebb léptem hozzá. Arcát két tenyerem közé fogtam, majd magamhoz húztam és megcsókoltam. Becca azonnal visszacsókolt. Beletúrt a hajamba, én pedig a csípőjét szorítottam. Emlék képek ugrottak be, mikor a múltkor ugyanígy öleltük és csókoltuk egymást, majd ... 
Gyorsan eltávolodtam tőle, mire kérdően nézett rám.
- Sajnálom, de ... veszélyes vagyok rád nézve. - mondtam, majd elfordítottam a fejem.
- Csak mert vámpír vagy? Nem félek tőled - mondta, majd megfogta a kezemet.
- De én sosem tudnám megbocsátani magamnak, ha ... - nem bírtam folytatni.
- Ne hidd, hogy olyan erős vagy - mondta durcásan, majd mellkasán összefonta kezeit. - Azt hiszed meg tudsz ölni, mert hegyes fogaid vannak?
Elnevettem magam, Becca pedig szintúgy.

Vettem egy mély levegőt,majd újra és újra lejátszottam magamban a most következő jelenetet. Kinyitottam az ajtót, Karina pedig még mindig az ágyban feküdt. Leültem mellé, mire a lány kicsit mozgolódni kezdet. Közel hajoltam hozzá, majd gyengéden megcsókoltam. Ez a csók most sokáig tartott és szenvedélyes volt, érzelmekkel túlfűtött.
Karina felült, majd egy kis idő múlva ajkaink eltávolodtak.
- Jól választottál - mondta könnyes szemekkel. - Most pedig menj! Már biztos vár rád.
Bólintottam, de egy kis ideig még ott maradtam, majd a lány bíztatóan elmosolyodott, míg könnyek fojtak a szeméből.
- Értem ne aggódj. Menj!
Felálltam és vettem egy mély levegőt. Az ajtónál visszanéztem még egyszer a lányra, aki még mindig mosolygott.


Mikor beléptem Becca szobájának ajtaján újra közel lépett hozzám és megcsókolt, én pedig gondolkodás nélkül vissza.
- Akarsz ma nálam aludni? - húzódott el egy pillanatra.
- Arthur kicsinál minket, ha megtudja. - suttogtam két csók között.
- Vállalom a kockázatot. - csókolt meg újra. - Olyan régóta várok erre, hogy Arthur dühe sem tarthat vissza. 

Helyzetjelentés

Sziasztok,most nem résszel jövök,de hamarosan számíthattok arra is. Úgy döntöttem új blogot nyitok, melynek címe:

Secret Club

Remélem ez a történet is tetszeni fog nektek:)

Puszi, Viki

17.fejezet

17.fejezet

Visszatérés

*Becca szemszöge*

Feszült légkör települt a kocsira. Alec ült a volán mögött és görcsösen figyelte az utat, míg Karina próbálta elrejteni csupasz testrészeit Alec fekete pólójával. Szemem kettejük között cikázott és magyarázatra vártam, de úgy tűnt, azt nem kapok.

- Alec…? – kezdtem, mire a fiú kicsit megrándult, majd sóhajtott egyet és rám mosolygott.

- Nincs semmi baj. Mától nem aggódunk semmi miatt.

Bólintottam egyet, majd elmosolyogtam.

Vajon tényleg hihetek neki?

Kinéztem az ablakon és láttam, ahogyan a fák és bokrok elfutnak mellettünk. Az utcát csak az autó lámpája, és a telihold világította be.  Valahogy olyan megnyugtató érzés tőrt rám, ami elég abszurd a mostani helyzetünkben.  Karinára pillantottam, aki békésem szunyókált a hátsó ülésen.

Ki kell használnom az alkalmat!

Óvatosan Alec vállára hajtottam a fejemet, nehogy megzavarjam a vezetés közben, mégis megrezzent egy kicsit.

- Miért jöttél utánunk? – suttogta.

- Aggódtam érted.

- Meg is sérülhettél volna. – a fiú egyre görcsösebben fogta a kormánykereket, fogait pedig összepréselte. Felemeltem a karomat, kezemet pedig az övére helyeztem.

- Úgyis megmentettél volna. – mondtam halkan, majd egy puszit leheltem az arcára.

- Belehalnék, ha bármi bajod esne, ugye tudod?

- Persze, hogy tudom. – mosolyogtam. – De én erős vagyok ám. Nem sérülök meg olyan könnyen. Lehet, hogy nem vagyok annyira menő, mint egy vámpír, de túléltem Arthur iskolájában két évet. És még kettőt ki fogok bírni.  Mert te velem leszel…

- Mostantól mindig veled leszek. – mondta, majd megpuszilta a homlokomat. Boldogság könnyek szöktek a szemembe, és úgy éreztem minden vér az arcomba, fut.

*Karina szemszöge*

Alec közelebb hajolt Beccához, majd megpuszilta a homlokát. Hatalmas féltékenység játszott bennem, szemeimet pedig csípték a keserű könnyek. Visszafojtottam magamba a könnyeket, majd kinéztem az ablakon. A sötétségtől semmit nem lehetett látni.  

Miért fáj még mindig ennyire?

Eszembe jutott, mikor régen Alec és én minden nap találkoztunk. Mikor egyszer játékból megkérte a kezem.

Beccának meg sem kellett volna születnie.

Gyorsan felegyenesedtem, majd megráztam a fejem.

Mikre gondolok? Ez nem helyes. A mi időnk már lejárt, muszáj lesz Őt elengednem… muszáj. De hiszen, már megpróbáltam… Alec pedig… Alec… utánam jött.

Teljesen össze voltam zavarodva. Fejemet az ülésnek nyomtam, majd próbáltam aludni egy kicsit, de valahogy nem voltam álmos. Gondolataim Benedick felé kalandoztak, mire összeszorult a szívem.

Tudom, hogy rosszul bánt velem és többször megkínzott, de Ő mégis az apukám volt… még ha nem is a vér-szerinti.

Lehunytam a szemeimet, de mielőtt elaludhattam volna, az autó hirtelen megállt.

- Megérkeztünk. – mondta Alec, Becca pedig bólintott, majd mindketten kiszálltak, csak én nem mozdultam. A következő pillanatban kinyílott az ajtó, majd Alec kezei között találtam magam. Szorosan lehunytam a szemeimet, hogy vissza tudjam tartani a könnyeimet. A fiú erősen tartott a kezeiben, én pedig mellkasának nyomtam a fejem, és mélyem beszívtam az illatát. Vér, izzadság és citrom illata töltötte meg az orromat, majd elmosolyodtam.

- Elviszem a szobájába. – szólalt meg Alec, majd elindult velem és a lány kollégiumba tartott. Pár perc múlva óvatosan letett a kényelmes ágyra, majd betakart és megpuszilta a homlokomat. Szívem hevesen dobogott, kezeim pedig reszkettek.  Óvatosan kinyitottam a szememet és Alect kerestem, aki az ágyam szélén ült.

- Felébresztettelek? Sajnálom. – mosolygott, szemei mégis nedvesek voltak.

- Válassz, Alec! – mondtam magabiztosan, majd felültem. – Válassz!

- Miről beszélsz? – nézett rám értetlenül.

- Nem teheted ezt többé velem… velünk. Válassz! Válassz Becca és közöttem!

16.fejezet

Mellesleg próbálkoztam egy kis fejléc készítéssel. Szerintem jó lett,szerintetek?:) 

16. fejezet
Bosszúállás

*Alec szemszöge*

Körülöttem élettelen testek feküdtek,kezeimet és a ruhámat vér borította. Még sohasem öltem meg senkit,de most valahogyan nem éreztem bűntudatot miatta. Gyorsan magamhoz tértem,majd az ösztöneimet hagyatkozva követtem Karinát. A falak egymást követték és úgy éreztem,hogy sosem találom meg a lányt,de hirtelen egy fehér ajtó előtt találtam magam. Mikor beléptem körbevett a végtelen fehér űr.  Először bántotta a szememet az erős fény és időbe telt hozzászoknom a környezethez. Mikor kitisztult a szemem, rögtön megpillantottam magam előtt egy hatalmas kádszerű valamit. Valami sűrű és fehér folyadékot vettem észre,tetején pedig pár szőke hajszálat.
-Karina! - kiáltottam,majd gyorsan odarohantam és kiemeltem a lány fejét a vízből. Szemei csukva voltak,arca vértől csillogott. A saját vérétől.
Hirtelen egy hatalmas durranást hallottam, oldalamba pedig égető fájdalom hasított
- Takarodj onnan! - ordította Benedick,majd futni kezdett felém. Én gyorsan felpattantam,kihúztam a golyót a sebből,majd a férfi felé dobtam. A golyó áthasította a levegőt és Benedick lábába csapódott,aki összeesett. Nagy léptekkel értem közelebb hozzá,majd mikor odaértem, belerúgtam egy hatalmasat, Ő pedig felnyögött a fájdalomtól.
- Megbosszulok mindent ,amit Karinával tettél. - sziszegtem a fülébe.  - Ő saját apjaként szeretett téged,viszont számodra csak egy kísérleti patkány volt! Most megbűnhődsz.
Felegyenesedtem, és úgy terveztem ,hogy halálra verem,de amikor ökölbe szorítottam a kezeim, Benedick újra elővette a pisztolyt és lábon lőtt vele. Összerogytam,de mielőtt feleszméltem volna,Benedick rám vetette magát és kezeit a torkomra szorította. Vámpírerőmnek köszönhetően gyorsan leküzdöttem magamról,ó és készültem lecsapni.
- Nee! - hallottam magam mögött Karina sikolyát. Gyorsan hátraugrottam és a lányra pillantottam. 
Arca és haja csurom vér volt, ki akart szállni a kád szerű valamiből,de túl gyengének bizonyult.
- Szórakozol velem? - ordítottam magamból kikelve.
- Kérlek! - hangja határozott volt,majd vett egy mély levegőt és nehezen felállt. Csupasz testéről vér csordogált. Zavartam elkaptam a fejem,de úgy tűnt a lányt cseppet sem zavarja,hogy teljesen meztelen volt.
Remegő lábakkal közeledett felénk.
- Látod,Alec? Bármit is teszel, Karinának én maradok a legfontosabb. - nevetett Benedick,mire mérgesen összepréseltem a fogaimat.
Karina úgy ment el mellettem,hogy még rám sem nézett,majd leguggolt Benedick elé és gyengéden megfogta az arcát,ezért a férfi is vérfoltos lett.
Benedick elmosolyodott,de mielőtt bármit is tehetett volna,Karina megszólalt:
- Arra sem vagy alkalmas,hogy kiszívjam a véredet!
Odakaptam a fejemet és láttam ,hogy Benedick szemében félelem és kétségbeesés csillogott. Karina megszorította a fejét,majd rántott egyet a karján és kitörte Benedick nyakát.
Szó szerint tátott szájjal álltam a lány előtt,aki lassan felállt,majd felém fordult és angyalian elmosolyodott.
- Sajnálom,hogy belekevertelek ebbe!
Nem bírtam megszólalni a döbbenettől,szemeim pedig automatikusan lejebb tévedtek Karina testén. Gyorsan elfordultam,majd leküzdöttem magamról az így is véres és izzadt fekete pólómat és Karina elé dobtam.
- Nem a legjobb,de azért vedd fel!
- Öö..persze ... - dadogta,majd gyorsan felvette és közelebb lépett hozzám.
- Köszönöm. - mosolygott, én pedig próbáltam óvatosan letörölni arcáról a rászáradt vért.
- Tűnjünk el innen!

*Becca szemszöge*

Körülbelül fél órája kóvályogtam céltalanul az üres épületben. Néhol apró neszeket követtem,de valamikor pedig a megérzéseimet. Távolról ajtónyikorgást hallottam,majd Alec sustorgását. Gondolkodás nélkül a hang irányába futottam,majd mikor megpillantottam a fiút, rögtön a karjai közé akartam ugrani,de a következő pillanatban megpillantottam a félmeztelen Karinát.
- Alec? - suttogtam,hangomra pedig a fiú szemei kikerekedtek. - Miért vagytok félmeztelenek?
- Öö ... - dadogott a fiú,de végül feladta a próbálkozást. - Mindent megmagyarázok,de előbb jussunk ki ebből az átkozott épületből.
Karina bólintott, majd előresietett és én kettesben maradtam Aleccel.
- Karina ... miért tiszta vér?
- Ígérem mindent megmagyarázok - mosolygott rám. - Te pedig elmondod,hogy mit keresel itt!
Séta közben sem bírtam levenni a szemeimet Alec izmos,néhol helyen véres, felsőtestéről,amit a fiú észrevett,de egy féloldalas mosollyal letudta az egészet.

15.fejezet

15.fejezet
Pillanatnyi őrület

*Becca szemszöge*

Ahogy végigkúsztam a földön, ágak és levelek között, a farmerom felszakadt és a könyököm is vérezni kezdett,de nem érdekelt.  Előrébb akartam törni,meg kell találnom Alect. Még magam sem tudtam,hogy miért. Aggódnék érte? Nem hiszem. Ez ennél sokkal több és tudom, hogy meg tudná védeni magát. 
Két öltönyös és kigyúrt férfi beszélgetett tőlem alig öt méterre és egy állt a bejáratnál. Lehetetlen megközelíteni a helyet. Sóhajtottam egyet,majd csalódottan az avarra hajtottam a fejem.

* Alec szemszöge *

Hallgattam Karina nyugodt szuszogását,miközben azon gondolkoztam ,hogyan menthetném meg Őt innen. 
A következő pillanatban kinyílt az ajtó és Benedick lépett be,  nagy mosollyal az arcán. Felpattantam és a rácshoz rohantam,de mielőtt megfoghattam volna a vasrudakat, egy hang a fejemben megállított:
Leöntötték a rácsokat valami erős sósavval.
- Nyugodj meg, Alec. - kacagott a férfi, majd elővett a kezéből egy kulcscsomót,majd kinyitotta Karina zárját és eltűnt a fal mögött. Mikor előbukkant, Karinát tartotta a kezeiben, aki semmit sem érezhetett az egészből, hiszen mélyen alszik. 
- Mit akarsz vele?! - ordítottam, kikelve magamból,mire a férfi csak elmosolyodott.
- A szokásos vizsgálatokat végzem csak el. Pár óra múlva vissza hozom. - mondta,majd kisétált az ajtón és az egyik őr becsukta mögötte a súlyos ajtót.
Összeszorítottam a fogaimat,majd erősen megragadtam a rácsokat. Nem érdekelt a kínzó fájdalom,ami marta a kezemet. Csak Karina érdekelt. Felordítottam a fájdalomtól,ahogyan próbáltam kiszakítani a rácsot a helyéről.
Hirtelen kiszakadtak a rudak a helyükről, én pedig hátraestem a lendülettől de nem haboztam sokat. Felpattantam és az ösztöneimet követve, Karina után loholtam.
- Kapjátok el! Ne engedjétek Mr. Armstrong közelébe! - kiáltotta az egyik őr,mire teljesen körbekerítettek az öltönyösök.
- Eddig még nem öltem embert ... kezdtem,de az egyik rám lőtt. A golyó belehatolt a mellkasomba,mire a lábaim remegni kezdtek és majdnem összeestem,de erőt vettem magamon. - De Karináért megteszem! - ordítottam,majd közelebb léptem az egyik őrhöz és kitörtem a nyakát.
- Szörnyeteg! - kiabálta egy másik és mielőtt rám lőhetett volna,megragadtam a mellkasát,majd betörtem és kitéptem a szívét.
Elmosolyodtam. Nem is tudtam ,hogy ennyire jó érzés ez az egész!

*Becca szemszöge*

Hirtelen az összes őr az épület felé futott, én pedig gyorsan felpattantam és a falhoz futottam. Mikor már csak a tücskök esti zenéjét hallottam,vettem egy mély levegőt és beljebb merészkedtem a sötét épületben. A hangok összemosódtak,de hirtelen meghallottam Alec kiáltását  Felcsillantak a szemeim, majd a félelmemet hátradobva futottam a fiú után.