4.fejezet

4.fejezet
Közös múlt

1889.

*Alec szemszöge*

A nap erőteljesen sütött be a paraszt ház kisebb résein keresztül. Valamennyire összekaptam magam,majd morogva kisiettem a házból a napsütötte virágos rétre.
Megmondtam annak a lánynak ,hogy tartsa magát távol tőlem. 
Kisebb halak zavarták meg a tó felszínét és néha előbukkant fejük a víz kéksége alól. 
- Alec! - hallottam egy vékony és ismerős hangot a hátam mögött. Karina futott felém a hátam mögött egy nagy és fodros halványlila szoknyában,ahogyan azt egy gazdag nemes leányához illik.
Sóhajtottam egyet,majd felálltam és meghajoltam.
- Mit kíván tőlem? - kérdeztem unottan.
- Ne butáskodj! - kacagott,majd leült a fűre és megpaskolta maga mellett a földet.
Nem tehettem mást, leültem mellé és behunytam a szemem. Talán ha azt hiszi ,hogy elaludtam, akkor itt hagy. 
- Olyan gyönyörű ez a tó! - mondta halkan, majd belém karolt. - Sokat jártam ide gyermekkoromba.
- Értem. - hümmögtem. Karina hátravetette magát a földön és behunyta a szemét. Ahogyan a déli nap sugarai végigjártak az arcán, egy percre elfelejtettem levegőt venni. Persze ,hogy gyönyörű volt,ahogyan azt megkövetelte a családja. 
Szőke haja szétterült a földön, fehér kezeit a feje felé emelte.
- Csodálatos. - motyogta.
Lefeküdtem mellé a földre és az eget pásztáztam. Madarak húztak el egymás mellett, a közelben lévő fának, halvány rózsaszín virágai táncoltak a gyenge szellőben. 
A következő pillanatban Karina ujjai az enyémbe kulcsolódtak. Felpattantak a szemeim és kérdően néztem a fiatal lányra, kinek szemei még mindig csukva voltak.  Vettem egy mély levegőt,majd elmosolyodtam. Reménytelen ,hogy megszabaduljak tőle. 
Karina csak egy évvel fiatalabb nálam, mégis úgy viselkedik, mint egy gyermek.
Miután a szüleimet megölték, azóta a lány nem tágít mellőlem. Eleinte azt hittem, szánalomból teszi, de mára már nem tudom. 
A lány hirtelen felpattant és a domb felé kezdett futni, miközben hajába belekapott a lágy szellő.
Ha kiderül ,hogy nem vigyáztam rá és megsérül, az apja biztosan megkínoz.  Felpattantam és utána futottam. 
Időbe telt míg utolértem,de furcsa módon nem bántam. 
Hirtelen megragadta a karomat és magával húzott a földre. Ajkait enyémre tapasztotta, majd ujjait az enyémbe kulcsolta. 
Időbe telt reagálnom,de mikor végre észhez tértem, magamhoz szorítottam törékeny testét és visszacsókoltam. 

1890. 

Puskalövésektől volt hangos a környék, a kétségbeesett sikolyok elvesztek a messzeségben. Hatalmas káosz tört ki a városban, az emberek menekültek és ennek érdekében eltaposták egymást. 
Szememmel Karinát kerestem, de az emberek sűrűjében nehéz volt megtalálni.
Őt akarják! Valamiért meg akarják ölni Karinát,de ezt nem hagyhatom! 
- Karina! - kiabáltam a válasz reményében.
A Stone birtok felé vettem az irányt. Hirtelen megbotlottam valamiben és mikor hátranéztem egy fejetlen test feküdt a lábam alatt. 
Gyorsan felpattantam és próbáltam elfelejteni ezt a látványt.
- Hagyjanak! - hallottam Karina sikolyát a ház mögül. Futásnak eredtem és meg sem álltam, míg oda nem értem. A lány és a támadója körül véres holttestek feküdtek. Volt amelyiknek a kezét tépték le és volt olyan is kinek a szemét vájták ki. 
- Mi a ... ? - léptem közelebb,de belém fagyott a szó, mikor Karina eltörte a férfi nyakát, aki eddig fogva tartotta.
- Alec! - kiáltott fel, majd a karjaimba vetette magát. Nem bírtam megmozdulni, teljesen lefagytam.
- Vámpír! - hallottam a hátam mögött egy mély hangot,majd mikor hátranéztem észrevettem egy dühös tömeget,melynek minden tagja egy vasvillát szorongatott.
- Vám...pír. - ismételtem lassan,majd mikor felnéztem az előttem álló lányra, megjelent egy őrült vigyor, melyet eddig nem ismertem. 
Megragadta a kezem,majd berántott magával a Stone birtok melletti sötét erdőbe. Mikor a tömeg hangja elcsendesült mögöttünk, hirtelen megállt és lerántott a földre.
- Mi folyik itt? - nyögtem.
- El akarnak szakítani tőled. - vékony ujjait a torkom köré helyezte,majd közelebb húzott magához. - Ezt nem engedhetem! Kérlek várj rám, Alec! . mondta majd ajkait a nyakamhoz érintette. - Meg foglak keresni! 
Hirtelen egy apró szúrást éreztem a nyakamon,mi egyre erősödött és kezdett elviselhetetlené válni. Kétségbeesetten kapálóztam Karina karjai között és próbáltam menekülni előle. Egyre gyengébb lettem, majd már nem is küzdöttem. Karina elengedett. Arca az én véremtől volt piszkos,szemei vérben fürödtek és hangosan zilált.
- Kérlek, várj rám, Alec! - a lány szeméből egy könnycsepp csordult ki. - Meg foglak keresni, ígérem, csak várj rám! Örökre együtt leszünk.
Ajkait gyengéden az enyémhez érintette,majd megéreztem a vér jellegzetes ízét. 
Karina hangját már alig hallottam. Szemem előtt különféle fények úsztak el,melyeket nem tudtam beazonosítani.
Az utolsó dolog amit láttam,hogy a vasvillás tömeg elhurcolja Karinát. Meg akartam menteni,kiabálni akartam, annak ellenére ,hogy saját érzelmei miatt vámpírrá változtatott engem.