5.fejezet

5.fejezet
Nem akartam ezt ... 

* Becca szemszöge *

Szinte félholtan ébredtem fel a kórházi szobában. A szememnek hozzá kellet szoknia a szoba fehérjéhez. 
Alec véltem felfedezni mellettem ahogyan rám mosolyog, majd később megéreztem,hogy a kezemet szorítja.
- Szia! - köszönt halkan. - Jól vagy?
Hát ez egy jó kérdés. Fázom és izzadok, álmos vagyok de mégis hiperaktív. 
- Még élek. - mosolyogtam,majd felültem,de abban a pillanatban beugrott a kép,ahogyan Karina és Alec szinte egymásra másztak. - Mit keresel itt?
- Aggódtam érted. - hangja szinte simogatta a testemet,olyan halkan és dallamosan beszélt. 
Elmosolyodtam. Hiába vagyok féltékeny - lássuk be a semmiért - ,mégis jól esik Alec törődése.
- Beszélnünk kell! - hangja elkomolyodott,szemeiből érzelmek keveredését tudtam kiolvasni. - Vicki ... izé ...
- Mi történt vele? - mondtam,talán túl hangosan.
- Úgy tűnik ... nem akar velünk többet izé ... barátkozni. - hadarta.
- Hogy érted? 
- Úgy tűnik- vett egy mély levegőt.  - Karina jobban érdekli, mint mi.
Felnevettem,de ez a nevetés tele volt gyötrelemmel és fájdalommal. Nem akartam elhinni, hisz Vicki már a kezdetek kezdete óta a legjobb barátnőm volt,de tudom ,hogy Alec sosem hazudna nekem.
- Hogy történhetett ez? - hirtelen egy keserű könnycsepp folyt végig az arcomon,egészen az államig. - Beszélnem kell vele!
Felpattantam az ágyról,de abban a pillanatban vissza is zuhantam. Úgy éreztem,mintha valaki visszalökött volna.
- Pihenj most egy kicsit. - simogatta meg a homlokom.
- De beszélnem kell vele. - patakokban folytak a könnyek az arcomon. Alec próbált nyugtatni,de egyszerűen úgy éreztem,azonnal ki kell békülnöm Vickivel. Legalább tudnám ,hogy miért Karina mellett döntött. Ez nem vall rá.
- Nem akarom ezt! - sírtam, majd Alec karjai közé vetettem magam. A fiú próbált csitítani,míg a fejemet simogatta. - Alec, kérlek! Maradj mellettem!
- Megígérem. - suttogta.

***
Úgy döntöttem megvárom Vickit a lány kollégiumban. Fel s alá járkáltam a szobába, nem bírtam megnyugodni.  Megígértem Alecnak ,hogy majd vele fogok beszélni Vickivel,de nem bírtam várni. Ajtónyikorgásra lettem figyelmes,mire felkaptam a fejem. Vicki állt az ajtóba,majd lassan bejött a szobába. 
- Szia! - hangom annyira remegett,hogy én is meglepődtem. Vicki kinyitotta a szekrényt és pakolni kezdte a ruháit és az egyéb dolgait.
- Átköltözöm Karinához, a felső emeletre. - jelentette ki könnyedén.
- Miért? - gyorsan letöröltem a szemem sarkában duzzadó könnycseppet. 
- Elegem van abból,hogy te vagy a jó kislány, a tökéletes tanuló. Nem tudlak tovább elviselni és erre Karina nyitotta fel a szememet. - vette elő a bőröndjét,amit még közösen vettünk.
- Mit... mit mondott?
- Csönd legyen!  - kiabálta. - Fogd be! Inkább örülj neki ,hogy Karina még nem tett lépéseket ellened!
- Hogy érted? - emeltem fel a hangom.
- Ha Karinán múlna, már régen halott lennél. - lépett elém. - Légy hálás!
- Vicki, én ... - a lány a következő pillanatban felpofozott,de olyan erővel ,hogy összeestem. 
- Viszlát, Becca! - ajtócsapódás. Vicki elment. Könnyeim megállíthatatlanul  és szüntelenül folytak. Nem bírtam felállni,lábaim felmondták a szolgálatot. Hajam pókhálóként tapadt az arcomra. 

***

Másnap a földön keltem fel. Úgy tűnik álomba sírtam magam. Elaludtam a nyakam, ezért alig bírtam megmozdítani. Gyorsan elkészülődtem,de így is szörnyen néztem ki. Szemeim pirosak voltak és feldagadtak a sok sírástól. Álmosan siettem az osztályterembe, majd megláttam Vickit és Karinát egymás mellett,ahogyan beszélgetnek. Egy pillanatra lefagytam,majd elfoglaltam a helyem. A mellettem lévő székre pillantottam,majd gyorsan elfordítottam a fejem. 
- Jó reggelt! - hallottam meg Alec hangját, majd leült mellém. - Gondoltam, nem árt a társaság. 
- Köszönöm. - suttogtam. 
Nem bírtam figyelni a matek tanárra, egyfolytában kattogott az agyam.
Mit mondott Karina Vickinek? Vicki miért adta be ilyen könnyen a derekát?
Hirtelen úgy éreztem,mintha a tüdőm szűkülne. Köhécseltem egy keveset,majd egyre hangosabban. teljesen bepánikoltam, nem kaptam levegőt. Szédülni kezdtem, miközben Alec a nevemet kiáltotta,de egyre távolabbról hallottam. Alig éreztem ,mikor kiestem a padból és a matek tanár rázni kezdett. Kezdett halványulni minden. Tüdőm végre megtelt levegővel, majd újra nagyokat köhögtem. Ökölbe szorítottam a kezemet,majd végre normálisan tudtam levegőt venni. 
- Alec,kérlek kísérd el Beccát az orvosi szobába! - mondta a matek tanár.
- Nem szükséges! - ültem le gyorsan a helyemre. Vitáztam még egy kicsit a tanárral,de végl megadta magát és folytattam az órát. Alecra pillantottam,aki hátrafelé nézett. Követtem a szeme vonalát és láttam, ahogy Karina szélesen vigyorog.