14.fejezet

14.fejezet
Térj észhez, Karina!

*Alec szemszöge*

Egy hatalmas szürke épület bukkant fel a semmiből, én pedig éreztem,hogy Karina valahol odabent van. Lelassítottam kicsit a tempón és óvatosan közelítettem meg a helyet.
- Hé, te! - hallottam egy mély hangot magam mellől. - Ki vagy te?
Két öltönyös férfi közeledett hozzám,mire rohanni kezdtem.
Ne aggódj, Karina!
Időközben többen is felbukkantak a semmiből, fegyverekkel a kezükben.  Biztos voltam benne ,hogy elkapnak,de muszáj volt megtennem Karináért!
- Karina! - üvöltöttem,mire valaki durván megragadta a karomat. - Karina! Tudom,hogy hallasz!
Éreztem a lány jelenlétét a közelben. 
Meg kell Őt találnom!
Valaki hirtelen megragadta a másik kezemet is és durván hátra húzta: meg sem bírtam mozdulni.
Felüvöltöttem,mire éles fájdalom szúrt a karomba és a kés áltál vágott sebből  vér kezdett folyni. A lábaim megremegtek és a földre kerültem.
Karina -
Erőt vettem magamon és felálltam.  Ellöktem az egyik férfit,az pedig pedig nekicsapódott az egyik fának.
- Szörnyeteg! - üvöltötte az egyik őr.
- POFA BE! - ordítottam, majd ellöktem és teste pedig olyan könnyedén repült, mintha csak egy játékbaba lenne. Egy időre megszabadultam a testőröktől. Nekem se kellett több,rohanni kezdtem.
- Karina! Válaszolj!
Odarohantam a hatalmas épülethez,majd megragadtam a hatalmas tölgyfa ajtót és szinte kitépte a helyből. Ösztönösen futottam, a megérzéseimre hagyatkozva.

- Állítsátok meg! - hallottam minden oldalról,de nem foglalkoztam vele.
Hirtelen egy nagy durranást hallottam,mire valami éles fájdalom szúrt az oldalamba. Térdre borultam a fájdalomtól,kezeimet pedig a vérző sebre szorítottam.
- Nem ittál elég vért! - Benedick közelebb lépett hozzám, majd leguggolt elém. 
- Nem mintha ezt szégyenlem kéne! - morogtam.
Benedick kacagni kezdett,majd felállt és az egyik férfihoz fordult ,majd belesúgott valamit a fülébe.
- Igen, Uram!
A férfi megragadta a kezeimet és bilincsbe zárta Őket, majd durván vonszolni kezdett valahova. Nem sokat láttam a körülöttem lévő világból, hisz nagyon sötét volt. Felpillantottam és egy cellát láttam magam előtt, melyben egy halvány árnyék ücsörgött.
- Alec? - a lány hangja meggyötört volt, a sírás kerülgette.
- Karina!? - kiabáltam torkom szakadtából. 
Az őr,aki még mindig szorosan tartott, kicsit arrébb vonszolt  és egy üres cellába hajított, annak ajtaját pedig kulcsra zárta.
Felpattantam és rögtön a rácsokhoz szaladtam,de amint megszorítottam azokat, bőröm szinte lángolni kezdett. Káromkodva kaptam vissza a tenyeremet, melyen egy csúnya égésfolt éktelenkedett.
- Leöntötték a rácsokat valami erős sósavval. - halottam egy halk nyöszörgést mellőlem.
- Karina ... - annyi mindent akartam neki mondani. Leszidni,amiért elmenekült, megkérdezni ,hogy mit műveltek vele, meg akartam nyugtatni,de abban a pillanatban nem találtam a hangomat.
- Miért jöttél utánam?
- Aggódtam. - beletörődve a jelenlegi helyzetbe, nekidőltem a falnak és lecsúsztam a földre. - Mi van veled?
- Mi lenne? - kacagott fel gyötrelmesen a lány.
- Miért bízol meg vakon ebben az emberben? - emeltem fel a hangom. - Benedick nem az apád!
- Alec ... - kezdte volna, de a szavaiba vágtam.
- Ő megkínoz téged, de te mégis szereted. Miért, Karina?
- Csöndet !
- Miért hiszed azt ,hogy Ő az apád? - üvöltöttem.
- HAGYD ABBA! - tört ki a sírás a lányból. - FOGD BE!
Sosem láttam még ennyire elveszettnek Őt. Mindig erős és vidám jellemnek ismertem,de ez a férfi tönkretette.
Ha azt hiszed ,hogy ezt megúszhatod, Benedick ... 
- Nem bízol bennem Karina? Ezért mentél el? Ezért engeded meg ennek az embernek ,hogy azt műveljen veled amit akar?
- Nem erről van szó. - hüppögte.
- Talán azért mert ... elhagytalak?
Karina nem válaszolt. Feszült csönd ölelt körül minket, én pedig a lány válaszára vártam. 
A levegőben vér és vizelet szag terjengett, mire gyomrom bukfencezni kezdett. A szobában nem voltak ablakok,csak rácsok, így elég nyomasztóvá vált a környezet. Ki kell jutnom innen!
- Ő vigyázott rám mindig. Biztatott és nevelt. De megváltozott. És én reménykedem benne ,hogy újra édesapámként fog viselkedni.
- Miért? - nyögtem ki, könnyeimmel küszködve.  - Nem kell ezt elviselned! Nem engedem ,hogy ezt elviseld!
- Nem engeded? - kacagott gyötrelmesen. - Amióta tudattad velem ,hogy kegyetlen vagyok és Beccát szereted, neked nincs jogod bíráskodni felettem.
- Amióta vámpírrá változtattál és otthagytál engem, azóta nincs jogod beleavatkozni az életembe! - mondtam idegesen. - De te mégis belekevertél engem. Beccát is. Vickit pedig megölted!
Karina nem válaszolt. Időbe telt felfognom ,hogy mekkora hülyeséget mondtam.
- Sajnálom. - mondtam halkan, majd felhúztam a térdeimet és átkaroltam Őket.
- Igazad van. 
Mondani akartam valamit,de belém fagyott a szó. Ezek után már nem beszélgettünk. Pedig meg kellett volna szólalnom. Persze akkor még nem tudtam ,hogy ez lehet az utolsó beszélgetésünk. 

13.fejezet

Sajnálom ,hogy nagyon későn hoztam az új fejezetet, nem kezdek el magyarázkodni , csak remélem megértitek:) De most itt van egy új rész, melyben eltávolodunk kicsit az akadémiától! Remélem tetszeni fog!:)
Puszi: Viktória


13.fejezet
Elhagytuk az Akadémiát!

 * Alec szemszöge*

A hold fényesen ragyogott az égen, mellette pedig apró pontoknak tűnő csillagok táncoltak.
Vajon támogatni akarnak? Esetleg lebeszélni? - tűnődtem miközben elhajtottam az Amano akadémia mellett, Arthur szürke volvójában. Nem fog örülni neki,hogy elloptam,de ez most egy cseppet sem érdekelt. Csak Karina megmentése járt az eszemben.
A fák és a bokrok fél pillantás alatt rohantak el mellettem,miközben egy kézzel a volánt fogva, másik kézzel pedig a sárga mappát szorongatva távolodtam el az eddigi életemtől.
És Beccától - 
Karina egy isten háta mögötti helyen volt, valahol a Scafell csúcs lábánál, Cumbria megyében. Régen nagyon sok turista járta be a gyönyörű helyet,de mára alig lehet róla hallani. 
Tökéletes hely a bujkálásra.
A sötét úttestet csak én koptattam a régi kerekekkel,melyeket már le kellett volna cserélni,de Arthur sosem volt ilyesmikre képes. És sosem hagyta el a drága akadémiáját, melyben minden diák halálra van ítélve, hisz -
Egy hangos pukkanást hallottam a hátam mögött, a kocsi pedig irányíthatatlanná vált. Felkiáltottam volna félelmemben, a nem azzal lettem volna elfoglalva,hogy le ne sodródjak az útról és repüljek körülbelül tíz métert a mélybe. A szívem a torkomban dobogott,de szerencsére még időben meg tudtam állítani az autót. Káromkodtam egy sort, majd kiszálltam. Szerencsére csak egy karcolás látszott a motorháztetőn,de a gumiknak annyi.
Remek. Most sétálhatok több, mint húsz kilométert. 
Mivel már régen nem ittam vért, nem tudnék elfutni Karinához. Sóhajtoztam magamban, majd eszembe jutott Becca. Nem rég ittam belőle ... 
- Akkor próbáljuk meg a régi szép idők emlékére. - motyogtam magamba, majd lassan futni kezdtem. Először normális tempóban, majd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg végül sikerült elérnem a megfelelő sebességet. Olyan gyorsan futottam, hogy nem láttam a külvilágból semmit, csak a mellettem elhaladó hosszú,fehér csíkokat. Örültem, hogy a vámpír énem újra a felszínre tört,de bűntudatom is volt egyben.
Utálom az ilyen kettős érzéseket.

* Becca szemszöge*

- Szia! Izé .. bocsi. Nem láttad Alect? - kérdeztem idegesen Sue Cabot-tól, miközben úgy éreztem,hogy minden vér az arcomba fut.
- Én nem ,de ... - nézett a háta mögé,majd közelebb lépett és halkan folytatta. - Lily azt mondta ,hogy páran hallották,ahogyan az igazgatóval kiabál.
- Az ... igazgatóval?
Sue hevesen bólogatni kezdett. Megköszöntem neki, majd kikerültem és futni kezdtem. 
Fogalmam sincs, ki ez a Lily, de ha nem mond igazat, kinyírom!
Megálltam a faház előtt, ahonnan apró mozgolódások hallatszottak ki és halk káromkodás. A lábaim remegni kezdtek,de erőt vettem magamon és kopogtam,majd beléptem. 
A lámpa homályos fényében is láttam Arthur szikrákat szóró tekintetét,ahogyan a földről szedegette fel a fehér papírokat.
- Hamarosan takarodó! Nem kéne a kollégiumban lenned? - kérdezte közömbösen.
- Izé..sajnálom,csak - folytattam volna,de a férfi közbevágott.
- Alec elment. Karina után. - közelebb lépett hozzám, mire nyeltem egyet. A kezembe nyomott egy cetlit és a fülemhez hajolt. - Állítsd meg azt az idiótát, mielőtt valami hülyeséget csinál! Tudom ,hogy tisztában vagy a dolgokkal. Legalábbis az egy részével. Szóval kérlek, állítsd meg mielőtt kitudódik a titkom!
A lábaim remegni kezdtek, én pedig úgy éreztem ,hogy lassan száll ki belőlem az élet. Legyőztem a félelmemet, majd bólintottam egyet és kiléptem az ajtón.
- Milyen érzés tudni ,hogy lecseréltek? - vigyorodott el az igazgató.
- Ha jól emlékszem éppen segíteni indulok magának. - mosolyogtam,majd nem vártam meg Arthur reakcióját és a garázs felé vettem az irányt.
Charles, a sofőr, szó nélkül nyitotta ki előttem a garázs ajtaját,majd a kezembe nyomott egy kulcs-csomót. Úgy tűnik Arthur már értesítette Őt. Miközben elhajtottam az iskolától, Arthur titkán járt az eszem.
Vajon mit rejteget?

* Karina szemszöge*

A levegő nehéz volt és dohos, undorodtam a levegő vételtől. Vizelet és vér szaga terjengett a levegőben.
Csak egy kis levegőre lenne szükségem.
Az előttem lévő rácsok, mint egy sor lenéző börtönőr tornyosultak felém. A sötét szobában nem volt ablak, így csak találgatni tudtam a jelenlegi napszakról.
Megint ugyanott, mint pár hónappal ezelőtt. Se napfény,se vér ... semmi. 
Egy könnycsepp pergett le az arcomon, majd hangosan zokogni kezdtem.
- APA! - sikítottam, míg könnyeim záporával küzdöttem. - APU!

Egy időre elhallgattam, hátha történik valami,de a szobát átölelte a kétségbeesett csend. Elterültem a nedves földön,majd arcomat kezeimbe temetve zokogtam tovább.
Miért csalódok benned mindig, apa? Miért térek mindig vissza hozzád?
Messziről kiabálás hallatszott,de a súlyos kőfal elnyomott minden szót, így nem tudtam kiszűrni semmit. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történhetett,de inkább a földön maradtam. Úgy éreztem magam,mint egy üres játékbaba, ami nem bír megmozdulni sem. Halkan dúdolgatni kezdtem, egy ismeretlen dalt,amit még nagyon régen hallottam. Édesanyám énekelte nekem mindig,mikor kislányként nem tudtam elaludni. Vajon ,hogy emlékezhetek erre, ha anyám arcát már örökre elfeledtem? Egyre hangosabban dúdolgattam és úgy éreztem szívem végre megnyugvásra talált.
De meddig fog ez tartani? Pár pillanatig?
Fehér hálóingem,amit apa adott nekem, tele volt mocsokkal és vérrel. Végignéztem magamon. A sötétben halványan ki tudtam venni vékony alakomat,mely szánalmasan terül el a földön.
Miért -
Kezeim ragadtak valami számomra ismeretlen anyagtól.
vagyok én -
Az egész testem szüntelenül remegni kezdett, a hangok pedig hangosodni kezdtek odakint.
ennyire - 
Felismertem ezt a hangot. Még akkor is, ha nagyon messziről hallottam.
- Alec! - suttogtam. Igen ez Ő. És az én nevemet kiabálja. Fel akartam ülni,de meggondoltam magam.
szánalmas?

Díj *-*

Nagyon köszönöm ezt a díjat: Vadóckaa 

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!/kész/

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre! 

3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod. 

4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat! 

5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!) 

Questions:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Viki-nek vagy Vikcsunak becéznek :)

2.Melyik dalokon tudsz sírni?
A régi és lassú dalokon.

3.Félsz a sötétben?
Nagyon. :$

4. Szerelmes vagy valakibe?
Titok ^^

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Talán amikor megcsúsztam a jégen és a fél város látta. :$

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Néha :)

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Szerintem semmi jelentősége. :) Szerencsés, hisz a péntek az péntek :D

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Szerintem van :D

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nem érzem cikinek a zenéimet.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Igen. :$

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Próbálnék menekülni a rajongóim elől. :$ Nem ám. :DD Nem akarok híres lenni. :)12. Szoktál álmodozni?
Még szép :)

13. Járnál Chace Crawforddal?
Nem. :D

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
Kettőt szeretnék, két kislányt. :) A neveken még nem igazán gondolkoztam,de különlegeset akarok. :) 

15. Adni vagy kapni jobb?
Mindkettő :316. Titkom:
Titok. :$$

17. Bakancslista:
Megtanulni zongorázni, ötös matekból, elutazni Amerikába.

És most nektek küldöm:

Lorelayn

Dreamer

12.fejezet

12.fejezet

Kezdődik a hajsza

* Alec szemszöge *

Óvatosan felfektettem Beccát az ágyra, majd beletúrtam a hajába. Olyan rég vágytam erre, hogy mikor beteljesülni látszik, egyszerűen nem bírok magammal.

Egyre hevesebb csókcsatába kezdtünk, majd lehámoztam Beccáról a sárga pólóját. Csókolgatni kezdtem nyakának kecses vonalát, mire Ő egyre szaporábban vette a levegőt. Megőrjített az illata. Megrészegültem a vágytól és szinte harapdáltam a lányt, mire Becca próbált gyengéden eltolni magától.

– Alec … ez fáj. – nyöszörögte, de tudtam, hogy élvezni. Mikor hirtelen megéreztem Becca vérének csodálatos ízét, az villámcsapásként hatolt belém. Tudtam, hogy abba kell hagynom, hisz veszélyes, de amióta először megízleltem vérét, azóta csak erre bírok gondolni. Fogaimmal utat vájtam a vörös nedűnek, felszakítva ezzel Becca tökéletes bőrét.

– Alec. – nyögte és már egyre erősebben próbált eltolni magától. Nem bírtam abbahagyni. Csak arra tudtam gondolni, hogy minden csepp vére az enyém lesz. Agyam elködösült a vágytól és már alig hallottam Becca sikolyát.

– Kérlek, Alec! – sírni kezdett, miközben csapkodta a hátamat. – Ez nagyon fáj!

Kicsit eltávolodtam a lánytól, majd mikor megpillantottam a sírástól nedves szemeit, felpattantam és a szoba végéhez rohantam. Lihegtem a hirtelen elszakadástól, majd nyeltem egyet. Becca szédelegve felült az ágyon, kezeit pedig a vérző nyakára szorította.

– Becca! – kezdtem, de ebben a pillanatban elbújtam volna szégyenemben.- Sajnálom …

– Semmi baj! – mosolygott. Arca még jobban elsápadt a vérveszteségtől. – Vámpír vagy! Én pedig szívesen adok a véremből.

A lány megpróbált felállni, de túlságosan megszédült és visszaült az ágyra. Segíteni akartam neki, de nem mertem odamenni. A vér szaga még mindig itt terjeng a szobában.

– Elmegyek, eszek valamit, mielőtt elájulok. – botladozott. – Velem tartasz?

A fejemet ráztam. Lábaim a földbe gyökereztek és lélegzet visszafojtva néztem, ahogyan a hófehér Becca elhagyja a szobát.

Utána kéne mennem. Mi lesz ha összeesik?

Tehetetlenségemben lecsúsztam a földre és felhúztam a lábaimat, majd átkaroltam Őket. Kezemen pár csepp vér díszelgett, melyeket azonnal letöröltem.

Miután lemostam magamról minden csepp vért, visszatértem a szobámba, hogy pihenjek egyet. Mikor beléptem a sötét szobába, melyben csak egy ágy és egy asztal volt, észrevettem a földön egy borítékot. Babráltam kicsit vele, majd kihúztam egy papírt, melyre kézzel írtak egy üzenetet:

Drága Alec,

Köszönöm, hogy vigyáztál rám és ígérem nem zavarlak soha többé. Ne aggódj, megértettem. Apa visszavisz a laborba és folytatom a sorsot, melyet magamnak köszönhetek. Sajnálom, hogy belekeveredtem az itteni nyugodt életetekbe és, hogy annyi rosszat tettem. Sok szerencsét Beccához és neki is mondd meg, hogy sajnálom.

Próbállak elfelejteni.

...Karina

A fehér papír gyűrött volt és könnyektől foltos. Néhány helyen látszik, hogy habozott a szavakkal kapcsolatban. Egy pillanatra összeszorítottam a papírt, majd eldobtam és rohanni kezdtem.

Ez az ostoba lány! Miért ennyire hiszékeny?

Befordultam a sarkon és kirohantam az iskolából. Az ég kezdett elsötétülni a hold pedig átvette a nap helyét.

Miért tartja még mindig az apjának azt a férfit?

Átvágtam a bozóton, mely sok helyen felszaggatta a ruháimat.

Miért hisz neki?

Elfutottam a kollégium előtt, majd befordultam mellette és megpillantottam egy kisebb, fából készült házikót.

Miért nem szólt nekem? Miért ment el?

– Hol van Karina? – téptem fel az igazgatóság ajtaját.

Albert épp az ablakot bámultam, majd félszegen hátrafordult.

– Miért érdekel?

– Mondd el hol van! Nagy bajba keveredett! – csaptam a barna asztalra.

– Válogasd meg a szavaidat, Alec! – ült le a székre. – Ha jól emlékszem te voltál az, aki ellenezte annak a lánynak az idejöttét.

Nem tudtam megszólalni, csak a fogaimat csikorgattam.

– Az a Benedick nevű ember elvitte és meg fogja kínozni! – mikor Albert nem válaszolt, fellöktem az asztalt, ami tompa puffanással a földre esett. – Mondd el hol van!

A férfi nyugodtan ült a fekete bőrüléses székben és az arcomat vizsgálta.

– Semmi közös hozzá. – sóhajtott.

Ekkor már nem bírtam magammal. Megfogtam Albert zakóját, majd felemeltem és közelebb húztam magamhoz.

– Egy másodperc alatt kitörhetném a nyakadat. – sziszegtem. – Mondd el hol van Karina!

A férfi gúnyosan elmosolyodott, majd a felborult asztalra pillantott.

– Az első fiókban, van egy sárga mappa. Meg találsz benne mindent Karina Stone-ról.

Elengedtem a férfit, majd kapkodva kinyitottam a fiókot és kihúztam belőle a mappát.

– Alec! Ha most elindulsz azért a lányért, többé ne gyere vissza! Érted?

Mintha meg sem hallottam volna, kiviharoztam az irodából és a különféle papírokat kezdtem tanulmányozni, sétálás közben.

Várj rám, Karina!

11.fejezet

11. fejezet

Apa-lánya kapcsolat?

* Becca szemszöge *

Karina sóhajtott, jelezve, hogy befejezte a mondandóját. Meg akartam szólalni, kérdezni akartam, de egyszerűen nem ment. Mintha sosem tudtam volna beszélni.

– Mi?- robbant ki belőlem kicsit túl hangosan.

Ez egyszerűen nem lehet igaz. Ilyen nincs!

– Ez az igazság. Sajnálom, hogy titkolóztunk. – az előttem lévő lány, nem az a Karina, akit eddig ismertem. Ő kedves, együtt-érző.

– És … az a csók? – lehajtottam a fejem. Szégyelltem magam, amiért ez volt az első kérdésem. Karina felkacagott, de ebben a nevetésben gyötrelem is csengett, mire jobban elszégyelltem magam.

– Ne aggódj! – sóhajtott. – Csak átadta a véredet! Én nem lettem volna képes felkelni, ilyen állapotban.

– Értem. – hatalmas szikla esett le a szívemről. – És most mi lesz?

– Ettől a kérdéstől féltem. – sóhajtott. – Őszintén szólva, nem tudom. – ekkor felállt és az ajtó felé vette az irányt. – Talán beszélned kéne Aleccel is. – mielőtt megszólalhattam volna, kiment a szobából és pár pillanat múlva, Alec félénken ült le elém.

– Becca – kezdte volna, de félbe szakítottam.

– Szereted még Karinát?

– Mi? – csodálkozott.

– Válaszolj! – követeltem magabiztosan. – Szereted még Őt?

Alec habozott.

– Talán közös volt a múltunk, de … nem Őt szeretem.

Elmosolyodtam, majd közelebb hajoltam hozzá. Két tenyerem közé vettem az arcát,majd egy csókot leheltem az ajkára. Éreztem, ahogyan Alec megdöbben, de a következő pillanatban beletúrt a hajamba,közelebb húzott magához  és megcsókolt.

* Karina szemszöge *

Halkan becsuktam a gyengélkedő ajtaját és letöröltem egy könnycseppet. Elhatároztam magam. Tényleg el kell felejtenem Őt...

Vettem egy mély levegőt, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra és elindultam. Kisétáltam az iskola hatalmas ajtaján, majd végigmentem a kavicsos járdán, egészen a főkapuig, ahol egy fekete kocsi várt rám. Az sofőr kinyitotta nekem az ajtót, majd beültem a szürke bőr ülésre.

– Karina! – szólalt meg mellettem önelégült vigyorral Benedick.

– Apu! – nem tudtam tagadni, mennyire örülök neki. Egy könnycsepp rohant végig az arcomon, melyet Benedick letörölt.

– Örülök, hogy végül mellettem döntöttél. – mosolygott a férfi. – Nincs szükséged senkire, csakis rám!

– Igazad van, apa! – mosolyogtam. De miért csinálom én ezt, mikor -

A sorfőr elindult, vissza arra a helyre, amit a legjobban gyűlölök. Magam mögött hagytam az iskolát, Beccát és Alecet. A szívem majd megszakad, de apával lehettem. Érte megérné –

– Szeretsz engem, igaz Karina? – kérdezte Benedick, miközben az ablakon bámult kifelé.

– Miféle kérdés ez, apa? – mondtam talán túl hangosan. – Persze, hogy szeretlek.

– Annak ellenére is, amit művelek veled? – megbánást hallottam volna? Nem lehet!

– Nem haragszom! Érted csinálom! – hajoltam közelebb. – Kibírom!

– Idióta! – suttogta, majd rám nézett. Szemében felfedeztem a pillanatnyi őrületet. – Idióta! – kiabálta, majd felpofozott, mire bevágtam a fejemet az ablaküvegbe.

– Apa! – nyöszörögtem. Úgy éreztem magam, mint egy gyenge kislány. – Miért? Miért nem szeretsz engem? – a könnyeim patakokban folytak az arcomon. – Miért nem lehet tökéletes a számodra! Meg akarok felelni neked! Mondd el mit kell tennem, hogy a lányodnak tekints! Szeretlek, apa!

Benedick nem szólalt meg, az mellette lévő ablakot fürkészte. Nem tudom mi jár a fejében, sosem tudtam. Talán sosem akarom megtudni.  

10.fejezet

10. fejezet
Magyarázatot!

*Becca szemszöge*

A szobát dohos levegő ölelte körül,ami már a torkomat kapargatta. A falnak dőlve ültem a nyirkos földön és akaratlanul kezdtem felmérni a helyet. Az előttem lévő falra egy vasrúd volt erősítve,melyekről lánc lógott. Előtte,a szoba közepén,egy kórházi ágy feküdt, vérrel és valami barna folyadékkal borítva. A földön több kés,szike és olló hevert, melyekre rászáradt a vér.
Sóhajtottam egyet,majd elfordítottam a fejem. Alec ült tőlem nem messze, karjaiban a félholt Karinával. Próbáltam neki segíteni,elállítani a vérzést, de a fiú azt mondta,hogy nem szükséges. Mégis mit akar ez jelenteni? Ha nem segítünk, Karina itt fog elvérezni. Teljesen össze vagyok zavarodva,de Alec nem árul el semmit.
- Te jól vagy Becca? - Alec hangja meggyötört volt és halk.
- Mi ez az egész? - néztem rá nagy szemekkel,de Ő csak Karinát fürkészte.
- Nem szabad ... -kezdte,de én félbeszakítottam.
- Ne mondd ezt nekem! - álltam fel. - Karina mindjárt meghal, ez a hely pedig egy horror filmhez hasonlít. Valakik bezártak ide és nem tudunk kijutni. Szerintem megérdemlek egy magyarázatot. - kiabáltam.
A következő pillanatban az ajtó nyikorogni kezdett és amint kinyitották, halvány fény szűrődött be rajta. Egy fiatalabb férfi lépett be, öltönyben.
- Papa! - hallottam lentről. Karina próbált felállni,de túl gyenge volt és visszaesett.
- Mi? - robbant ki belőlem,majd a férfira néztem,aki halványan mosolygott. Undorító.
- Benedick Armstrong vagyok. - kezdte,majd Alecre nézett. - Te pedig Alec, igaz?
- Mit akar? - kérdezte a fiú dühösen.
A férfi közelebb jött hozzám, mire a szívem hevesen verni kezdett.
- De téged még nem ismerlek. - mondta lassan,majd kezet nyújtott.
- Takarodjon a lány közeléből! - kiabálta Alec.
- Milyen udvariatlan nem igaz? - engedte le a kezét,de még mindig engem fürkészett. Nyeltem egyet,majd vettem egy mély levegőt.
- Mit akar? - akármennyire magabiztosnak akartam tűnni, a hangom megremegett és ezt Benedick is észrevette.
- Hiba volt Karinát elengedtem. - nézett a lányra, aki fel akart állni,de túl gyenge volt hozzá. - Azonnal visszaviszem a laborba.
Ekkor Alec óvatosan lerakta Karinát a földre és elém lépett.
- Becca kérdeznem kell tőled valamit.
- Micsodát?
- Megbocsájtasz nekem? - hangjába most beleremegtem,de bíztam benne.
- Persze,de ... - kezdtem volna,de ekkor Alec ellökte Benedicket,aki nekicsapódott a falnak és rongybabaként esett össze. Majd megfordult és egy pillanata habozott,de megragadta a kezemet és megharapta.
- Mi a ... ? - ekkor hasított belém az égető fájdalom. Alec szívta a véremet, ami borzalmasan fájt,de megbíztam benne. Éreztem,hogy gyengülök, lábaim felmondták a szolgálatot és összerogytam. Ekkor a fiú elengedett és Karinához sietett. Felemelte a lány fejét és óvatosan megcsókolta. Meg akartam szólalni,de egyszerűen nem tudtam. Elfeküdtem a hideg földön,kezdtem szédülni és homályosan látni.
- Menekülj el. - hallottam Alec távoli szavait,melyeket Karinához intézett. - Ha tudsz gyere vissza hozzám! Ha nem jössz,ígérem megkereslek!
Behunytam a szemem. Egyrészt nem akartam többet látni, másrészt viszont túl nehéznek éreztem a szemhéjamat.


***

A fejem zakatolt,úgy éreztem forog velem a világ. Alig kaptam levegőt, nem éreztem a végtagjaimat. Ki akartam nyitni a szememet,de nem voltam biztos benne ,hogy még megvan. Tudom,elég furán hangzik, de tényleg nem éreztem Őket.
- Becca! - hallottam egy távoli, víz alatti hangot. Válaszolni akartam neki, megnyugtatni ,hogy jól vagyok,de nem tudtam megszólalni.
Vilámcsapásként ért, amikor újra éreztem mindent. A lábaim mocorogni kezdtek, újra tudtam levegőt venni. Óvatosan kinyitottam a szemem,de rögtön be is csuktam, mikor megpillantottam a felettem lévő lámpát. Időre volt szükségem,mire megszoktam a világosságot.
- Hála Istennek! - hallottam mellettem egy hangot. - Úgy aggódtam.
Alec végig a kezemet szorította,de csak most kezdtem el érezni. Haja kócos volt,szeme alatt mély karikák húzódtak, ajkai vörösek voltak. Ruháját vér borította.
- Mi történt? - kérdeztem halkan, majd hirtelen beugrott minden. A képek sokasodni kezdtek a fejemben, majd megálltak annál, mikor Alec megcsókolja Karinát.
Kiszabadítottam a kezem Alec markából,majd felültem,amibe kicsit bele is szédültem.
- Magyarázatot! Most! - körbenéztem a fehér szobában. A gyengélkedőben voltam. - Hol van Karina?
- Itt vagyok! - hallottam a hangját,mire összerándultam. Teljesen máshogy nézett ki,annak ellenére,hogy szinte halott volt. Haja gyönyörűen fénylett, arca szinte ragyogott. Egy sárga blúz volt rajta és egy fekete nadrág. Úgy tűnik átöltözött.
Ekkor Alec felállt és elhagyta a szobát, Karina pedig leült a fiú helyére.
- Alec nem tud neked mindent elmagyarázni, úgy érzi nem képes rá. - vett egy mély levegőt. - Majd én elmondok neked mindent. Nincs több hazugság, nincs több titok. Csak az igazság.

9.fejezet

9.fejezet
Fogságba esve

*Alec szemszöge*

Nem bírtam lehunyni a szemem egy perce sem. A fehérre meszelt plafont pásztáztam, mikor Karina mozgolódni kezdett mellettem.
- Hamarosan el kell menned.- suttogta.
- Miért?
- Ike itt lesz. Nem akarom,hogy rád találjon.
A lány kiszabadult a szorításomból, majd hátat fordított nekem az ágyon. Közelebb araszoltam hozzá,hogy a fülébe tudjak suttogni:
- Itt leszek nem messze. Ha szükséged van rám csak kiálts, én itt leszek! - Semmi válasz. 
Gyengéden becsuktam magam mögött az ajtót, majd befordultam a sarkon.
Biztos jó ötlet volt egyedül hagyni Karinát? Az a fickó bántani fogja, én pedig ott hagytam. 
- A francba! - motyogtam,majd megfordultam és futni kezdem Karina szobája felé. Feltéptem az ajtót, majd megláttam a lány üres ágyát. Szívem a torkomban dobogott. Végigjártam a lány kollégiumnak mind a két emeletét,de Karinát sehol sem találtam. Úgy döntöttem, az udvaron keresem tovább. Megfordultam és beleütköztem valakibe, aki hátraesett.
- Mit csinálsz itt Alec? - simogatta meg a halántékát Becca. Szőke haja pókhálóként terült el sápadt arcán.
- Csak keresek valakit. - hadartam, majd segítettem neki felállni. 
- Ilyenkor? 
- Mennem kell. -mondtam gyorsan, majd kikerültem és futni kezdtem. Becca még utánam kiáltott egyszer,de nem figyeltem rá.
Szinte kirobbantam a lány kollégium ajtaján, ekkor csapott meg a friss vér illata. Körbenéztem,de csak az éj sötétjét láttam magam előtt. Próbáltam követni a vér szagát, mely az iskola bejáratához vezetett. Megfogtam a nagy,barna tölgyfaajtó kilincsét,majd rántottam egyet rajta és csalódottan jöttem rá,hogy bezárták. Jobban megszorította a kilincset, majd összeszorítottam az ajkamat és minden erőmet bevetve, végül sikerült kinyitnom az ajtót. Most először vagyok hálás a természet feletti erőimnek.
A vér szagát követve futottam tovább, majd rábukkantam egy helyre, ahol még sosem jártam. Ez nem is csoda, mert az iskola nagy gondot fordított az elrejtésére. 
Az egyik osztály szekrénye előtt álltam,mely általában zárva volt. A tanárok arra hivatkoztak,hogy csak füzetek és régi könyvek vannak ott, ezért persze egy diák sem érdeklődött túlzottan a hely iránt. 
De ahogyan felnyitottam, egy lépcsősort vettem észre, mely mélyen a föld alá vezet. Vettem egy mély levegőt, majd remegő lábbal siettem lefelé. A vér szaga egyre erősebb lett, csak remélni tudtam,hogy valami állat vérzett itt el. De sajnos gyanúm beigazolódott.

* Becca szemszöge*

Nem bírtam megnyugodni. Alec viselkedése felzaklatott,így egy hirtelen ötlettől vezérelve, követni kezdtem Őt. De sajnos elvesztettem, mikor elhagyta a kollégiumot. Végigjártam az udvart, benéztem a fák mögé,de sehol sem találtam. 
Mikor indultam volna vissza a kollégiumba, megpillantottam az iskola ajtaját, tárva nyitva. Nyeltem egyet,majd elindultam.
Visszhangozottak a lépéseim, annak ellenére,hogy próbáltam minél halkabb lenni. Szívem hevesen dobogott, alig láttam valamit ebben a korom sötétben. Kezemmel végigsimítottam a falon, villany kapcsoló után keresve.
Befordultam a sarkon, majd észrevettem,hogy az egyik osztálynak ajtaja nyitva áll. Legyőztem a félelmemet, majd óvatos léptekkel besiettem a terembe, ahol megláttam a szekrényt, ami mindig be van zárva, de ajtaja most nyitva volt.
- Ez most komoly? - motyogtam magamnak, majd közelebb araszoltam és észrevettem egy lépcsősort. - Mi a ... ?
Nem tudtam,hogy mire gondoljak. 
Hirtelen hangokat hallottam odalentről, melyeket nem tudtam beazonosítani. A félelem átvette az uralmat a testem felett, és már fordultam volna vissza,mikor meghallottam egy ismerős hangot. 
- Alec. -suttogtam. 
Erőt vettem magamon, majd lassú léptekkel haladtam lefelé. Kezemet végig a falon tartottam. Halvány fény szűrődött ki a lépcsősor végéből,mikor kirajzolódott egy ismerős alak. Mikor megszólalhattam volna, Ő tovább futott. 
Mikor utána mentem, olyat pillantottam meg,amit sosem akartam. Hirtelen elfelejtettem levegőt venni és nem bírtam megmozdulni.

Karina meztelenül feküdt a hideg padlón. Mindkét kezét a falon lévő vas rúdhoz bilincselték. Szájából és orrából szüntelenül folyt a vér, hasonlóképpen a hasából.
Alec odarohant mellé és próbálta kiszabadítani. Le akarta tépni a lányról a bilincseket, persze sikertelenül. De a következő pillanatban felüvöltött, és letépte. A bilincsek hangos zajjal értek földet.
- Hogyan? - suttogtam magamnak. Alec felkapta Karina meggyötört testét,majd megfordult. Mikor meglátott szemei kitágultak és megállt.
- Becca? Mit keresel itt? - kérdezte meglepődve.
- Én ... - kezdtem volna,de ekkor valaki meglökött hátulról, én pedig elterültem a földön. Az ajtó mögöttünk hangosan becsapódott,majd valaki kulcsra zárta.
- A francba. - motyogta Alec, majd Karinára pillantott, aki már szinte alig élt.